Rendkívül sok gyógynövény, valamint fűszerek, közel hétezer négyzetméteren - ez nem más, mint a Zánkán található Gyógynövény-völgy. A központ egész évben specifikus programokat is kínál, hiszen a gyógynövényparkban nemcsupán barangolni lehet, hanem különféle oktatásokon is részt vehetnek mindazok, akik idelátogatnak.

 

Biztosan nem árulunk el túl nagy titkot azzal, hogy az utóbbi időben reneszánszát éli a gyógynövények iránti kereslet. Épp ezért sem véletlen, hogy Takács Tamás fejében már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a gondolat, hogy szeretne létrehozni egy látogató- és oktatóközpontot, ahol ezekkel a különleges, csodás tulajdonságokkal rendelkező növényekkel ismerkedhetnek meg az ide látogató kicsik és nagyok egyaránt. A Gyógynövény-völgy projektvezetője elmondta, hogy mindez anyagi támogatás nélkül nem valósulhatott volna meg, és pályázati forrásnak köszönhetően 2015-ben nyithatta meg kapuit a Gyógynövény-völgy.

„A hétezer négyzetméteren elterülő területen több mint négyszáz gyógynövényfajt mutatunk be a Balaton-felvidéki és a termesztésbe vont növények közül. A földnek körülbelül a harmada szőlőültetvény, itt szőlőkultúrával együtt létrehozott gyógynövénytermesztést folytatunk, ami egy nagyon nem mindennapi kísérlet. A központban a bemutatótéren túl gyógynövény-manufaktúra is működik, ahol a begyűjtött és termesztett növények megfelelő részeit dolgozzuk fel, például gyógynövény alapú teákat készítünk” - ecsetelte Takács Tamás, aki azt is elárulta, hogy választásuk azért esett éppen a Balaton-felvidékre, mert földrajzilag és turisztikailag is meglehetősen kedvező adottságokkal rendelkezik.

A Gyógynövény-völgy valójában egy igazi ökocentrum, ahol minden érdeklődő kiválaszthatja a számára leginkább vonzó foglalkozást. A séták során megismerhetjük és megfoghatjuk a különleges növényeket, részt vehetünk a feldolgozó munkában, de még a saját gyógynövényes termékeinket is elkészíthetjük.

„A szervezetünk különféle tanfolyamokat is indít, amelyeken a tudásra szomjazók elmélyíthetik az ismereteiket. Az biztos, hogy nálunk meg lehet tanulni a növényfeldolgozással kapcsolatos tevékenységeket, mindezt szakképzett dolgozók segítségével” - magyarázta Takács Tamás. Ha pedig valaki kimerülne a fejtágításban, elég ha leheveredik a relax-gyepre, amely pihentető, nyugtató hatással van az emberre. Érdemes tehát ellátogatni az egész évben nyitva tartó Gyógynövény-völgybe, hiszen garantáltan különleges élményekkel térhetünk haza.

Azt pedig, hogy a projekt mennyire sikeres, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy évről-évre egyre több látogató érdeklődik a Völgy tevékenységei iránt. Mindez persze nem valósulhatott volna meg a pályázati támogatás nélkül. Szerencsére sokféle forrásból lehet vissza nem térítendő támogatáshoz jutni a Széchenyi 2020 programban, így mi is közelebb kerülhetünk álmaink megvalósításához.