Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Láttál már festőrobotot? – Így készülnek kandallók a viharsarokban

Igazi, XXI. századi technológiával és környezetben dolgozhatnak a makói Váll-Ker Kft. dolgozói. A kandallókat és kerti grillezőket gyártó cég a Széchenyi 2020 Program segítségével fejlesztette a gyártástechnológát, és bővítette üzemét. A fejlesztés révén munkába állított egyedi festőrobotból nincs még egy a világban.

0 Tovább

A gazos legelőből levendulaföld, a lerobbant tanyából turisztikai attrakció lesz

Levendulát ültetett egy kihasználatlan legelőre Szeged mellett, aztán rájött, hogy volna kereslet az illóolaj lepárlására is. Klazsik György a tojástermelés felől érkezett a levendulatermesztésbe, és most már nem csak olajlepárlóban, de turisztikai attrakcióban is gondolkodik, amit az uniós társfinanszírozású Széchenyi 2020 Program segítségével tervez megvalósítani.

0 Tovább

Döcögősen indult a vállalkozás, ezért jött jól a pályázati pénz

Lassan két tucatnyi birkája van Gál Csaba csömöri gazdálkodónak. A fiatal gazda öt éve foglalkozik birkákkal, a legbüszkébb a frissen született bárányaira, akik közül a másodikat kézből kell etetni.

0 Tovább

Csúcstechnológia, amiről eszedbe sem jutna, hogy az állattartásban is használják

Magyarországon az állattartók jelentős része elavult épületekben, korszerűtlen technológiával és magas termelési költségekkel kénytelen dolgozni. Éppen ezért a Széchenyi 2020 program egyik fontos célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazatban foglalkoztatottak számának növelése, és a feltételek megteremtése minél több hozzáadott érték termeléséhez. Ehhez persze szükség van innovatív és környezetbarát technológiák elterjesztésére - nem véletlen, hogy pontosan ezekre is pályázni lehet a program keretén belül.

0 Tovább

Őshonos magyar racka juhokra is pályázik a lótartó

Félvad, de jó természetű juhfajta az őshonos magyar racka. Kevesen tartják, mert nem gazdaságos. Tolnay Zoltán Pest megyei lótartó és őstermelő azon kevesek közé tartozik, aki ennek ellenére is foglalkozik ezzel a szép őshonos juhfajtával, csak azért, hogy megőrizze az utókornak. Ebben most segítséget kap a Széchenyi 2020 Program keretében, ahol részt vesz az őshonos állatok genetikai állományának megőrzését elősegítő pályázaton.

0 Tovább

Nektek8?

blogavatar

Ha vállalkozni szeretnél, de nem tudod, hogyan szerezhetnél pénzt hozzá, pont jó helyen vagy, a Nektek8 segít! Érdekességek és hasznos tippek a Széchenyi 2020 programról.

Utolsó kommentek