A vendéglátásban mindig van fantázia. A minőségi étkezés, a színvonalas kiszolgálás igénye minden korra jellemző, legfeljebb a kor stílusának megfelelően változik a jellege. Változó az is, ki miért vág bele: családi hagyomány, dédelgetett álom, vagy a több lábon állás igénye. Utóbbira most külön segítséghez is juthatsz a Széchenyi 2020 Programban.

 

Van, aki azért vág bele gasztronómiai vállalkozásba, mert régi, dédelgetett álmát szeretné megvalósítani, van, aki családi hagyományt folytat, és vannak, akik addigi munkájukat feladva valami teljesen másba szeretnének fogni. Például a Patrióta Gyulai Kisvendéglő tulajdonosai. Nyári Katalin és Csiszér Árpád 2008-ban nyitotta az éttermet. Az volt a céljuk, hogy a hagyományokat és a modern konyhatechnológiát ötvözve, elsősorban helyben termelt alapanyagokból készítsenek tiszta, friss ízű ételeket. A halat a közeli Vésztőről vásárolják, a zöldségeket pedig a környékbeli termelőktől. Évek óta szerepelnek a Gault&Millau étteremkalauzban, 2016-ban bekerültek a Dining Guide TOP 100 válogatásába.

Bármilyen indíttatásból is fognál hozzá, az első egy jó ötlet, és az, hogy felmérd, van-e rá igény, mennyi hasonló jellegű gasztronómiai vállalkozás van a környéken. Nem biztos, hogy tolongani fognak a kávézódban, ha ez lenne a huszadik a környéken, hacsak nem találsz ki valamit, amitől ez más: a jó minőségű, ízletes, kevésbé ismert kávék iránt például egyre többen érdeklőknek. A budapesti Steamhouse specialitása például az, hogy különleges kávékat kínálnak, és kávés workshopokat is szerveznek.

Van még pár lépés, amit meg kell tenned:

- Kapcsolatfelmérés, vagyis kivel tudnál együttműködni.

- Környezettanulmány.

- Honnan tudsz alapanyagokat beszerezni folyamatosan és magas minőségben. A legjobb, ha a közelben lévő termelőket keresed meg, így egymás vállalkozását erősítitek.

- Folyamatos alapanyagellátás, szállítók, csomagolóanyagok, munkaerő feltérképezése.

- Tanulás. Ha nincs szaktudásod, vágj bele egy képzésbe. Most azt gondolod, erre nincs szükség, de meglátod, mennyire árnyaltabb képed arról, amivel foglalkozol. Bizonyos pályázatoknál alapfeltétel lehet a szakmai végzettség.

- Tervezés. Sikeres vállalkozók szerint, a tervezésre majdnem annyi időt kell fordítani, mint a kivitelezésre, hogyne érjen csalódás.

- Anyagi forrás. Ha saját erőből nem megy, pályázz! Keresd a megfelelő kiírásokat addig, amíg nem találsz olyat, amiről úgy érzed, ennek meg tudsz felelni, és elegendő segítséget nyújtana.

A következő oldalakat is érdemes figyelni:

https://www.palyazat.gov.hu/plyzatkeres

http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/bont-ki-vallakozasok?OpenPage

Adunk pár tippet, mivel érdemes foglalkozni:

- Családbarát étterem. Ahol feszengés bárki nélkül megebédelhet kisgyerekkel is, és erre fel is vagy készülve, akkor nem lesz üres a vendéglőd.

- Élelmiszer webáruház - ha találsz olyan rést a piacon, amit be tudnál tölteni.

- Étterem vegetáriánusoknak. Egyre többen választják a húsmentes, vagy csak tudatos étkezést.

- Főzőtanfolyam. Kicsiben is el lehet indulni, akár gasztronómiai blog írójaként, vagy étteremben eltöltött szakmai múlt után.

- Vendéglátás üdülőkörzetben. De találj ki mellé valamit, ami a téli hónapokban is megélhetést nyújt.

- Egy-egy vidék jellegzetes konyhája.

Utóbbi kettőt akár a Széchenyi 2020 Programban is megpályázhatod. A nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére kiírt pályázaton azokat várják, akik meglévő mezőgazdasági vagy más jellegű (például turisztikai) vidéki mikrovállakozásukat szeretnék több lábon állóvá tenni, bővíteni.  Ez akár vendéglátás is lehet, például konyhai fejlesztés, étkezőhelyiség felújítása, férőhely bővítés, bútorok beszerzése.