Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pályázattal több esély lesz vállalkozást indítani

Dísznövénykertészetbe, virágmagtermelésbe fognának a kertészmérnöknek készülők, de önerőből nehéz vállalkozást indítani. Néhányan még bizonytalanok abban, mihez kezdenek majd a diploma után, de abban biztosak, hogy pályázni fognak.

0 Tovább

Agrárkonferencián a nyertes fiatal gazdák

Gépekre, innovatív technológiákra pályáztak a korábbi fiatal gazda pályázatok nyertesei. Legnagyobb rendezvényük az Agrya Zrt. által szervezett Fiatal Gazda Konferencia, február 17-én volt.

0 Tovább

Ötven gazdából csak három fiatal

Ki friss információkért, ki a szakmabeliekkel folytatható diskurzusért, ki pedig azért vett részt fiatal gazdák konferenciáján, hogy személyes közelségbe kerüljön a szektor vezetőivel.

0 Tovább

Elég egy jó ötlet, hogy sikeres legyél a gasztronómiában

A vendéglátásban mindig van fantázia. A minőségi étkezés, a színvonalas kiszolgálás igénye minden korra jellemző, legfeljebb a kor stílusának megfelelően változik a jellege. Változó az is, ki miért vág bele: családi hagyomány, dédelgetett álom, vagy a több lábon állás igénye. Utóbbira most külön segítséghez is juthatsz a Széchenyi 2020 Programban.

0 Tovább

Méz: több száz éves hagyomány Magyarországon

A magyar méz az Európai Unióban is keresett áru

Manapság nagy jelentősége van az egészségtudatos táplálkozásnak. Szakemberek és lelkes amatőrök is keresik, mit érdemes fogyasztani, hogy egészségünket minél tovább megőrizzük. A méz is így került az érdeklődés előterébe, mint olyan természetes cukorféleség, amely egészségesebb a kristálycukornál. Pályázni is lehet vele uniós támogatásra.

A méz használata és termelése ráadásul több száz éves hagyomány Magyarországon.

A KSH adatai szerint hazánkban 2010-ben 17,5 ezer méhészetet regisztráltak az OMME nyilvántartásában, 5,8%-kal többet, mint 2000-ben. Évről évre növekszik a hivatásos (150 méhcsaládnál nagyobb méh- állománnyal rendelkező) méhészetek száma is. 2010-ben a méhészetek 6,9%-a tartozott ebbe a kategóriába.

Magyarországon a méz értékesítésére egész hálózat épült. Talán nem is találsz olyan üzletet, piacot, ahol ne árusítanának mézet. Egyre bővül az erre szakosodott üzletek, webshopok száma, és közösségi boltokban is beszerezhető. Az ügyes kereskedők kihasználják a megbízható termelők közelségét, vagy éppen a termelők döntenek úgy, hogy maguk árusítják termékeiket, hiszen ki tudná jobban eladni, mint aki a legtöbbet tud a mézről.

A magyar méz olyan jó minőségűnek számít, hogy az Európai Unióban is keresett áru. Megéri foglalkozni vele.

Az indulás azonban nem könnyű, sokaknak segítségre, lehetőségekre van szükség.

Ilyen lehetőség ebben az évben a „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16 kódszámú) pályázat is, amelynek az első értékelési szakaszában 263 kérelem felelt meg a jogosultsági kritériumoknak, ezekből 213 kérelem részesül támogatásban, összesen 990 millió Ft értékben.

Az állattartó telepek korszerűsítésére (VP2-4.1.1.1-16 kódszámú) pályázat keretében szintén lehetőség van a méhészettel kapcsolatos támogatás igénylésére. A támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 23-tól 2018. május 22-ig van lehetőség.

Hogy miben áll a méz sikere? Jótékony hatásait még felsorolni is nehéz:

– kiváló édesítőszer, fogyasztásakor édességérzete sokkal nagyobb, mint a répacukoré,

– tápanyagtartalma magas,

– a benne előforduló savak segítik az emésztést, javítják az étvágyat,

– a szervezetben gyorsan felszívódik, könnyen emészthető, nem raktározódik el,

– energiatartalma igen nagy, a gyors felszívódásnak köszönhetően azonnal érezhetjük jótékony hatását,

– a vitaminok közül C, B1, B2 vitamint tartalmaz nagy mennyiségben,

– erősíti az immunrendszert vitamintartalma, nyomeleme és ásványi anyag tartalma miatt,

– fertőtlenítő hatású baktériumölő tulajdonsága révén a gyógyításban is helye van, torokfertőtlenítőként, kozmetikumként is használják.

Vásárlóként hazait választunk

Amikor mézet vásárolunk, sokszor tanácstalanok vagyunk, milyet vegyünk, biztonsággal fogyaszthatjuk-e a terméket. Az utóbbi években többször hallottunk mézhamisításról, különféle mézkeverékekről, így nem alaptalan az aggodalom.

A rendszeresen mézet vásárlók már rutinosan választanak. Ha csak tehetik piacon, „mézesboltokban”, vagy egyenesen az őstermelőktől veszik. Tudják, hogy a mézkeveréket, amelynek csomagolásán nem szerepel a származási ország, a pontos összetétel, azt nem szabad megvenni. Azt mondják, a magyar méz, amin egyértelmű címke van, biztonsággal fogyasztható.

Tudtad, hogy ennyiféle méz van?

Az akácméz mindent visz, 2014-óta hungarikum. Ez a legismertebb fajta. Színe halványsárga, illata enyhén akácvirágra emlékeztető, folyékony, akár két-három évig is megőrzi állagát.

Népszerű a vegyes virágméz és a hársméz, de a termelők különlegességeket is kínálnak:

– különlegesség a selyemfűméz, amely jellegzetes magyar termék, mivel csak nálunk kapható

– a speciális virágmézeket, mint a napraforgó, a repce, a fenyő, a gesztenyeméz

– az ízesített mézeket, például diósat, mogyorósat, mandulásat, tökmagosat,

– a gyógyhatású céllal készülteket, mint amilyen propoliszos, a lépes, a méhpempős vagy a lépes.

Sokáig az akácméz volt hazánkban a meghatározó, de 2010-ben a kedvezőtlen időjárás miatt a napraforgóméz vette át ezt a szerepet, és nőtt a fajtamézek aránya is.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület jelentésből kiderült, hogy 2016-ban ismét az időjárás miatt volt kevesebb az akácméz. Tavaszi fagykárok sújtották az akácállományt, és a virágzás alatt kedvezőtlen volt az időjárás.

Amíg a folyékony arany, a méz az asztalra kerül, addig a méhészeknek sok munkája van vele. Mégis sokan választják a méhészetet, kezdetben hobbinak, majd akár egy családot is eltartó, foglalkoztató vállalkozásként.

0 Tovább

Nektek8?

blogavatar

Ha vállalkozni szeretnél, de nem tudod, hogyan szerezhetnél pénzt hozzá, pont jó helyen vagy, a Nektek8 segít! Érdekességek és hasznos tippek a Széchenyi 2020 programról.

Utolsó kommentek