Az almatermesztés nagy múltra tekint vissza Magyarországon, nem véletlen, hogy több szakértő is úgy gondolja, ha az ember gazdálkodásba kezd, mindenképpen ültessen almafacsemetét is. Szerencsére, aki úgy dönt, hogy most vág bele, anyagi támogatásra is pályázhat a Széchenyi 2020 Programon belül.

 

Így tett a Völgység Kincse Gyümölcsfeldolgozó Szociális Szövetkezet is, és többmilliós támogatást nyertek, amelyet az üzemükre fordítottak. “Pályázni mindenképpen szükséges, gyakorlatilag elengedhetetlen, ha az ember ilyen tevékenységbe fog” - véli Dr. Tóth György, a Szövetkezet elnöke. Szerinte minden fiatal gazdának érdemes figyelnie arra, hogy szerezze meg a kellő szakmai ismeretet, és addig ne vágjon bele semmibe, amíg nincsen biztos tudása. A pályázat pedig extra anyagi támogatást ad a tudás mellé.  

Természetesen a Völgység Kincse is termel és forgalmaz almát, és bár Dr. Tóth György szerint az alma az a gyümölcs, amelynek az árát nem a termelő, hanem a piac határozza meg, mégis kihagyhatatlannak tartja a gazdaságukból.
 

De hogyan fogjunk bele az almatermesztésbe?

A műanyag konténerek elterjedésével a fákat gyakorlatilag az év bármely szakaszában elültethetjük, a gyümölcstermő növényeknél mégis érdemes a hagyományos, azaz a szabadgyökeres módot választani. Első lépésként ki kell ásni a gödröt, amelybe a fa kerül. A gödrök javasolt hosszúsága és szélessége 100-140 cm, a mélységük pedig körülbelül 60-80 centiméter.

Az almafaültetés talán legnagyobb titka a megfelelő minőségű talajban rejlik. Ásásnál a felső humuszos réteget tegyük külön, ennek ugyanis a gyökerek köré kell kerülnie. A maradék földet bármilyen szerves trágyával összekeverhetjük. Ültetés előtt érdemes a facsemeték törzsét egy kevés vízbe áztatni. Ezután megkezdhetjük az ültetést. A gyökereket fedjük el a humuszos földdel, tapossuk be egy kicsit, és öntsünk rá egy vödör vizet, majd miután a föld magába szívta a folyadékot, temessük be a maradék földdel, ekkor azonban már nem kell megtaposni.

Ha szeles helyre ültetjük a csemetéket, mindenképpen támasszuk ki őket karóval, ez lehet akár tölgy vagy akác. Utána nincs más hátra, minthogy visszametsszük a fát.

Az almafa köré esetleg ültessünk virágokat, ezek ugyanis gyorsan bevonzzák a rovarokat. (Persze előbb-utóbb maguktól is jönnek.) Ha tehát az almafát ellátjuk megfelelő tápanyaggal, rendszeresen öntözzük és visszametsszük, akkor évről-évre élvezhetjük az ízletes termését.

Arra a kérdésre pedig, hogy milyen almatípust érdemes ültetni, Dr. Tóth György azt felelte, hogy a jól bevált ízekben nem csalódik az ember. “Úgy gondolom, hogy ha az ember gyümölcstermesztésbe fog, akkor érdemes visszanyúlnia a régi fajtákhoz, ez persze nemcsak az almára, hanem a szilvára is igaz.”

Ha tehát úgy döntenénk, hogy belevágunk az almatermesztésbe, akkor mindenképpen érdemes segítséget kérni a kezdőtőke kiegészítéséhez. A Széchenyi 2020 Program egyik pályázatának célja többek között a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának támogatása és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú megtartása.