A közösségi finanszírozás és a startupok korát éljük. A crowfunding oldalakon néhány nap alatt beteljesülő álmokról, sikertörténetekről olvashatunk. Hogy viszonyulnak mindehhez a pályázatok? Melyik módszer hatékonyabb? Melyikbe érdemesebb belefogni?

Kezdetben volt ötlet 

Minden alfája és omegája maga az ötlet - legyen szó közösségi finanszírozásról vagy pályázatról. Az egyediség és innováció mindkét esetben alapvetés. Míg az internetes adománygyűjtő oldalakon hatalmas mennyiségben és válogatatlanul jelennek meg a különböző projektek, addig a pályázatok esetében a tematika – legalábbis a keretek – meghatározottak. Ebben az esetben is érvényesül a szabály: minél érdekesebb, újszerűbb a pályázati anyag, annál nagyobb az esély a pozitív elbírálásra. Készüljünk arra, hogy az internetes finanszírozású oldalakon kizárólag nagyon jó angoltudással lehet érvényesülni. A hazai pályázatok azonban magyar nyelven íródtak, értelmezésük mára egyszerűbbé és átláthatóbbá vált.

Tartalom és csomagolás 

Míg a crowfunding oldalakon maga az ötlet, a sziporka számít, addig a pályázatok esetében mélyebb tartalmi vonatkozásokra, kidolgozottabb háttérmunkára és logikusan felépített üzleti tervre szükséges építeni. A pályázatok esetében az üzleti megalapozottság és hitelesség sokkal nagyobb súlyú. A formai elemeknek való megfelelés mellett a projekt valódi értékének, tartalmi elemeinek láttatása is fontos. A pályázati oldalakon pontos és alapos információkat, valós segítséget kaphatunk ezek kidolgozásához. 

Források 

A Kickstarter és Indiegogo oldalakon átlagosan 1000-10 000 USD közötti összeget gyűjtenek a projektgazdák egy-egy kampánnyal, míg a pályázatok esetében a keretek változatosak: ennek a többszörösei is lehetnek. Előző esetben nem kívánalom az önrész és a tapasztalat. A pályázatok esetében az önrész összege különböző lehet. Izgalmas dolog az adományok beérkezésének figyelése: az oldalakon grafikusan, százalékosan és összegszerűen is megjelenítik az adatokat.  A pályázati elbírálás ugyanakkor egyszeri és meghatározott: ha nyerünk, konkrét pályázati összeggel számolhatunk, mely megbízhatóan a rendelkezésünkre áll.

Hatások és utóhatások

Míg egyik esetben a világ összes pontjáról, változatos tartalmakkal bukkannak fel a megvalósításra váró ötletek addig a pályázatok keretrendszere pontosan meghatározott. A pályázati rendszer megalkotói figyelemmel kísérik a gazdasági folyamatokat, és a fejlesztendő, perspektívikus területekre írnak ki pályázatokat – irányítottan támogatva egy-egy ágazatot vagy társadalmi csoportot. Nem beszélve arról, hogy a pályázatok rendszere lépcsőzetes, így sok esetben lehetőség kínálkozik a későbbi fejlesztésre is. A pozitív elbírálás csupán a kezdet: az üzleti megalapozottságot, rátermettséget dokumentálni és bizonyítani szükséges.

Széchenyi 2020 

2017-ben is komoly források nyílnak meg a pályázók számára. Az Európai Bizottság korábbi döntése szerint 2014-2020 között mintegy 2000 milliárd forintra számíthatnak a hazai vállalkozók. A kiírók szándéka szerint a pályázati folyamatok gyorsan és gördülékenyen zajlanak majd.