Sokan vannak, aki mezőgazdasági jellegű tanulmányaik befejezése után nem tudnak elhelyezkedni, a szakterületükön szeretnének maradni, és nem szívesen vállalnak külföldön munkát a családtól távol. Nekik nyújt segítséget a Széchenyi 2020 Program fiatal gazdáknak szóló pályázata.

 

 Ahhoz, hogy valaki az agrárszektorban maradjon, természetközeli munkát végezzen és később meg is éljen ebből, elég indulásképp egy jó ötlet és egy kert, ahol az alapokat meg lehet tanulni. Példa erre néhány hazai csilitermesztő, aki kicsiben kezdte, a veteményeskertben, hobbiból, és most már itthon és külföldön is keresik méregerős, különleges paprikáikat és a belőlük készített termékeket.

 A Lumberjack Chili alapítója, Bányai Csilla például az Erős Pistánál csípősebb ízekre vágyott, ezért az egyik barátjával otthon elkezdett pár tő csilipaprikát nevelni. Mivel nagyobb mennyiség érett be, mint amire számítottak, először csupán kísérleteztek és főzőcskéztek a paprikával. A következő évben már 300 tövet ültettek a kertbe. Bányai Csilla két éve hivatalosan is belevágott a termesztésbe, és idén januárban már 500 tő paprikával indította a szezont.

Az Anirol Chili története is kicsiben kezdődött. Francz Zoltán Dél-Baranyában, a villányi borvidék környékén termeszti a paprikáit. Egészen más területen dolgozik, ám mivel már gyermekkorában megismerkedett a szőlőműveléssel, volt kapcsolata a mezőgazdasággal. A szőlőjében, a sorok között kezdte el nevelgetni a paprikatöveket. Néhány éve Francz Zoltán a feleségével együtt úgy döntött, kistermelő lesz. Az általuk termelt csilipaprikából többek közt szószt és krémet készítenek.

Járosi Tamás a nagyvárosi pörgést cserélte fel a falusi, kistermelői élettel. A feleségével és gyermekeivel a Balaton-felvidékre költözött és ott kezdett gazdálkodni. Létrehozták a Fekete Bárány manufaktúrát, majd biopiacot alapítottak Balatonfüreden. Sokféle zöldséget termesztenek, állatokat tartanak, és 2013-ban a termelői munkát már a gasztronómia is kiegészítette: létrehozták a Malackrumpli bisztrókonyhát, ahol természetesen elsősorban az általuk megtermelt alapanyagokat dolgozzák fel.

Ugyancsak hobbiból kezdte a kertművelést Bagó Ildikó, majd kistermelő lett. Mivel otthon a nagymamájától megtanulta a befőzés trükkjeit, lekvárokat kezdett készíteni. A Nagymama főztje ma már márkanév, Bagó Ildikó izgalmas ízesítésű, házias termékeket készít és forgalmaz.

 Mielőtt belevágnátok a kertészkedésbe, többek közt a következőket érdemes átgondolni:

- milyen tőkével tudjátok megkezdeni a gazdálkodást,

- az előzetes költségvetés alapján milyen kiadásokkal és bevételekkel számolhattok,

- milyen növény termesztésével akartok foglalkozni,

- milyen pályán mozogtok otthonosan - miben szereztél te magad tapasztalatot, milyen növények termesztésével foglalkozott eddig a család amiben tud neked segíteni,

-van-e iránta kereslet,

-mekkora földterületen tudtok gazdálkodni,

-kivel tudtok összefogni,

-milyen eszközök állnak rendelkezésetekre,

-milyen új technológiákat – akvapóniás növénytermesztés, felfelé terjeszkedő kert stb. – szeretnétek alkalmazni?

A kezdő lendülethez sokat segítenek a megfelelő pályázatok. Ilyen a 2016. december 20-án megjelent Széchenyi 2020 VP2-6.1.1-16 pályázat, amely a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújt induló támogatást. Célja, hogy új mezőgazdasági vállalkozások induljanak, amelyek hosszú távon is megmaradnak, ezzel is támogatva a vidéki fiatalokat, hogy meg tudják teremteni a megélhetéshez szükséges feltételeket.

Lassan elérkezünk az első periódus beadási határidejéhez, ami 2017.március 31. Úgyhogy aki nem tudott erről a lehetőségről, annak még nem késő utánanézni, és belevágni. Sőt, erre még két évig lesz ideje, hiszen a program 2019-ig tart.