Bizonyára sok fiatal gazdálkodó elgondolkozott már azon, hogy vajon milyen vállalkozásba érdemes belevágni manapság. Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, hogy a vetőmagtermelés a hazai gazdaság egyik legsikeresebb ágazata. Ráadásul most még támogatás is szerezhető rá, hiszen a Széchenyi 2020 Programban ilyen tevékenységre is pályázhatunk.

széchenyi2020

 

A vetőmag a növényfajtát testesíti meg, és magában hordozza annak kedvező tulajdonságait. A legnagyobb értéke amellett, hogy hatalmas területen elvethető, az, hogy sok-sok évig csíraképes marad. De vajon mit érdemes elvetni és hogyan?

Kukorica

A kukorica az egyik legfontosabb növény, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon. Bár elsősorban az állatok takarmányozásában segít, több országban - köztük nálunk is - emberi táplálékként is fogyasztják. A kukoricatermesztésről regényeket lehetne írni, hiszen ahány ház, annyi szokás, egy valamivel azonban nem lehet vitatkozni: minél nagyobb területen vetjük el, annál jobb. Nagyon kedvező, hogy nem vagyunk szigorúan időhöz kötve: a kukoricát áprilistól egészen augusztus elejéig el lehet vetni. A magokat négy centi mély nedves, tápanyaggal teli talajba kell ültetni, a virágzás/betakarítás ideje 65-90 nap. Arra azonban fontos odafigyelni, hogy ha nem szedjük le időben, akkor bizony a szarkák fogják megenni, ezért ellenőrizzük gyakran az állapotát.

Rozs

A rozs nagyon jól tűri a fagyot, így olyan éghajlati zónákban is el lehet vetni, ahol más gabonát nem. Mondhatni meglehetősen igénytelen, hiszen a leggyengébb homoktalajon kell termeszteni. A hűvösebb időjárást kedveli, az optimális vetésidő szeptember közepe. Általában június végére érik be, a betakarítást gabonakombájjal kell elvégezni. Amire fontos odafigyelni, hogy tárolás alatt könnyen bemelegszik, ezért olyan helyre tegyük, ahol szellőzhet.

Lucerna

A lucerna az egyik legfontosabb takarmány, a vastag termőrétegű, mészben gazdag talajt kedveli. Amellett, hogy igen jól tűri a szélsőséges hőmérsékleteket, a virágzás kezdetétől a magérés végéig kevesebb vizet igényel. A telepítését követően évekig fedi a talajt, nincs szükség rendszeres talajmunkára. Kötöttebb talajon telepíthetjük akár már április közepén, laza talajon, homokon pedig inkább nyár végén, augusztus első felében. A lucerna vegetatív fejlődése 32-38 nap alatt befejeződik, így évente háromszor, négyszer is kaszálhatjuk.

Borsó

A borsó nagyon értékes táplálék, fontos fehérjeforrás. Jó hír lehet a kezdő gazdálkodóknak, hogy a termesztése nem igényel különösebb szakértelmet. A lucernához hasonlóan a meszes talajt szereti, és öntözés nélkül is megél. A tavaszi vetések sorát célszerű vele kezdeni, hiszen hidegtűrő nővény. A hüvelyeket akkor érdemes leszedni, amikor a borsószemek elérték a rájuk jellemző nagyságot, de még zsengék.

Megéri tehát belevágni a vetőmagtermesztésbe, főleg induló anyagi támogatással. Szerencsére keresve sem találnánk jobb segítséget, mint a Széchenyi 2020 Program pályázatát, amely hozzájárul ahhoz, hogy a fiatal mezőgazdászok megvalósíthassák az álmaikat.